Nagy pontyok, nagy melegben

sikerült megérkeznem a tópartra.  Az ágy és a hálózsák kíséretében beköltöztem Attilához.  Elég változatos idõjárás jutott nekik, volt olyan éjszaka, amikor 10 fok alá süllyedt a hõmérõ higanyszála, ami pár nappal késõbbi 20-25 fokos éjszakai „lehûlés” után egészen hihetetlennek tûnik. Az egyhetes túra alatt Attilának több tíz kg feletti pontyot sikerült fogni, a túra legnagyobb hala pedig egy 19,20 kg-os tõponty volt. Attila beszámolója szerint a kapások zöme bal oldaláról, egy nádfal elõl jött. Az este egy jó beszélgetéssel telt, amihez párosult egy izgalmas Svédország-Anglia EB selejtezõ. Másnap megérkezett Bandi barátom és követve a focistákat, egy pénzfeldobással eldöntöttük, hogy ki melyik oldalon kezdi a horgászatot. Elõzetesen abban maradtunk, ha az egyik oldal nem mûködik, akkor félidõnél helyet cserélünk. Valahogy megpróbáltuk igazságossá tenni az esélyeket, ami persze nem egyszerû feladat. A sorsolás után én kerültem a baloldalra, Bandi jobboldalon kezdte meg a pecázást.

A délután a szokásos helykereséssel, radarozással telt. A csapatunkból már többen eredményesen pecáztak ezen a helyen, így tõlük is sok infót kaptam. Az egyik bója a már korábban is jó halakat adó nádfal elé került. A többi bója változatos mélységbe került, széles mélységtartományba akartuk elhelyezni a azokat, felkutatva a pontyok tartózkodási helyét. Sekély szélvizektõl egészen 13 méteres mélységig. Az ilyen változatos mederviszonyokkal rendelkezõ tavakon mindig nagy dilemma, hogy a számtalan púp, törés közül melyik fog mûködni. A helykeresésnek kiemelt jelentõsége van az ilyen vizeken, ne sajnáljuk rá az idõt. A mederfenék pontosabb feltérképezéshez nagy segítség egy kis tapogató peca. A helykeresés befejeztével indulhat a csalizás.

Kétféle szereléket használtam, az akadós terep miatt természetesen mind „elhagyósra” lett készítve. A halak védelme elsõszámú cél. Vigyázzunk, nehogy ellenfelünk egy fára feltekeredve végezze a mi hanyagságunk miatt. Elõtét zsinórnak fonott szóba se jöhet, és tiltott is a vízen. Próbáljunk meg inkább mi változtatni horgászati stílusunkon. Nem ugyanaz egy nagy víztározó, ahol nem kell tartanunk akadótól, ott belefér egy kényelmes ébredezés egy éjszaki kapásnál.

A végszerelékekben nekem az alábbi két kötés a kedvencem, ezeket használom a legtöbbet.
Az egyik szerelékem az új Gardner Continental Mugga horogból és Gardner Vigilante 35 LB elõkébõl készült. Ez az összeállítás már jól mûködött akadós, nehéz terepen. Az új szériás horog komoly erõtartalékkal rendelkezik.

 

A másik végszerelék Gardner Trickster Heavy elõkezsinór és Gardner Talon Tip horogból állt.

Erre a túrára csak gyári bojlit vittem 3 féle ízben. A CC Moore kész bojlik minõségi, természetes összetevõket tartalmaznak. Szerintem a legmagasabb igényeknek is megfelelnek. A csalizás gerincét a már sokszor bizonyított Odyssey XXX adta. Ezzel a bojlival már sok szép halat sikerült fogni és egész évben eredményesen mûködik.

Csalinak két botra 24 mm-es süllyedõ bojli került a harmadik szereléken kiegészítve ezt az új szériás Pop-Up család egyik tagjával. Elsõ körben a csalinak az Odyssey XXX és N-Gage XP került a hajszálelõkére. Ha csalizni is a kész bojlival akarunk, akkor érdemes a horgászat elõtt kiszárítani, mert a gyári csomagolásból kivéve frissen, nagyon puha. Így sokáig nem tud ellenállni a fehér halak támadásának. A sekélyebb vízben számítani lehettet az apró halakra, ezért csalizni CC Moore keményített horog csali mixébõl készített golyó került. Ez a mix segítséget nyújthat erõsen törpés vizeken is, engem már többször kisegített az Atkai holtágon. Etetésben a taktika egyszerû volt, a tó nem mindennapi keszegállománya miatt magokat nem használtunk. Mennyiségben pedig a „jóból keveset” elvet követtük. A botok a helyükre kerültek, kezdõdhetett a horgászat.

Az esték a foci eb mérkõzéseivel indultak, ezúton is köszönet Attilának a kis televízióért. Kiszakadva a mindennapi rohanásból, hátrahagyva a problémákat, nekem kell mindig egy nap, hogy felvegyem a halak és a természet ritmusát. Ebben segítségemre volt az elsõ jelentkezõ a balos boton. Egy vehemens ponty betört a fák és a nádas övezte partoldalba. A bokrokból szép óvatosan sikerült kiszabadítani a zsinórt. Amikor a nádfalhoz értem, láttam a víz alatt, ahogy egy szép pikkelyes ponty próbál szabadulni. Letettem a botot az esetleges sérülést elkerülendõ, a felkapókart átváltottam. Megpróbáltam a damilt kiszabadítani a nádasból, a botot muszáj volt hátrébb tolni a kis hely miatt, ekkor a bot hátsó tagja beleesett a vízbe.

Gondoltam ez a peca jól kezdõdik, de semmi gond fogom a damilt és felhúzom. Pár méter után tudatosult bennem, hogy a felkapókar át van váltva A sötét éjszakában azon tanakodtam, hogy vagy lefejtem a 400 m damilt vagy ennek fürdés lesz a vég. Két perc tanakodás után a fürdést választottam. Alattam kb 2.5 m-es víz tele fával, náddal, merülésekkor próbáltam tapogatni a medret, de be kell vallanom, nem egyszerû feladat egy náddal-fával teli mederfenéken egy botot meg találni. Nem emlékszem hányszor, de talán a hatodik merülés után végre megtaláltam. Visszamásztam a csónakba, ekkora természetesen a ponty már rég kereket oldott. Visszatérve a mólóra, egy szál alsónadrágban, csurom vizesen barátom megkérdezte:
- Na mi volt ?
-Hát tudod…….
- Röhögés........

Szerencsére több ilyen eseményben már nem volt részem. A második éjszaka sokkal kellemesebben telt, nekem sikerült egy 14 kg-os és egy 16 kg-os pontyot és egy gyönyörû 17,50 kg-os pikkelyest partra csalnom. Bandi barátom a jobb oldali nádfaltól egy szép 16 kg-os pontyot fogott.

Egy órával késõbb a mederben lévõ bot is elsült, egy izgalmas fárasztás után társam egy hibátlan 18 kg-os pontyot szákolt, ami egyben új egyéni rekordja.

Nem számítottunk ilyen kezdésre, és nagy várakozással néztünk az elkövetkezõ hétre. A nappal eseménytelenül telt, próbáltuk az egyre fokozódó hõséget elviselni. A következõ este egy 15 kg-os tõponty okozott kisebb galibát, mivel áttört a bója mögötti nádfalon. Elõször megpróbáltam visszahúzni, de hamar rájöttem, hogy ez a hal sérüléséhez és elvesztéshez vezet. Gondoltam, inkább megpróbálom a nádfalat megkerülve kiszabadítani a damilt. A nádfal és a part között egy 8-10 méter széles kis öböl volt. A nádat megkerülve sikerült kivezetni a zsinórt (ez a kis gyakorlat késõbb nagyon jól jött…). A kiszabadított hal komoly ellenállást tanúsított, a kis hely miatt feszes fárasztásra volt csak lehetõségem, de jól vizsgázott a szerelés. A ellenfelemnek sikerült megtörni az ellenállását, így a szákolás után egy szép 15 kg-os tõponty pihegett a szákban. Óvatos horogszabadítás után búcsút vettünk egymástól. Egy ilyen fárasztás után mindig felemelõ érzés visszaadni a szabadságát a legyõzött ellenfélnek.

Remélem egyre több horgászban felébred az a gondolat, hogy adni kell ahhoz, hogy kapjunk. Jó lenne ha egyre többen lennénk abban a táborban, akik megértik, hogy nem lehet a végtelenségig kizsákmányolnunk a minket körülvevõ természetet… Az elõzõ éjszaka tapasztalatai alapján további kapásokra számítottam, de az éjszaka hátralevõ része nyugodtan telt, ami némi csalódást okozott. A csali frissítése közben derült fény a kapástalanság okára, ahogy közeledtem a szereléshez, valami rángatta a bot végét, ekkor egy „szép”, tenyeres dévért pillantottam meg a víz alatt, amit egy kb 3 kg csuka próbált megszerezni magának. Mivel csak a keszeget fogta, a kiemeléskor elköszönt. Ahogy ott fityegett egy megtépázott keszeg, kíváncsian vártam mi, fog még történni a túra hátralevõ részében. A nappalok eseménytelenül teltek, egyetlen kapásunk volt de ez egy gyönyörû színekbe pompázó halacska volt. A mérete alapján nem kellett volna modellt állnia, de ritka vendég az ilyen különleges színezetû hal. A repertoárunkat Bandi színesítette tovább egy 9 kg-os harcsával.

A meleg egyre elviselhetetlenebbé kezdett válni, amit csak a lengedezõ szél tett viselhetõbbé. A pontyok is hûsöltek valahol, mert a jó kezdés ellenére 3 napos üresjárat következett. Napközben kipróbáltuk az egy szem pop up-ot, változtattunk az etetési módon. Próbáltuk keresni a pontyokat, de nem sok sikerrel jártunk. Ilyenkor próbál az ember választ találni a kapástalanságra és keresi a lehetséges megoldásokat. A csalik és a helyek már bizonyítottak, az idõjárás viszont egyre extrémebbé kezdett válni. A melegrekordok dõltek meg az ország több helyén, az uv-b sugárzás a plafonon, kapás semmi. Lassan kezdte felõrölni energiánkat a hõség. A nappali radarozás ilyen idõben embert próbáló feladat.
 

Egy kisebb mélyponton átlendülve újult erõvel kezdtük meg a halak becserkészését.

Az elõrejelzés csütörtök estére viharos szelet, záporokat és pár fokos lehûlést jósolt, így  felcsillant a remény, hogy az idõjárás változás talán újra meghozza a halak kapókedvét. Este felkészültünk a viharra, biztonságba helyeztük a felszereléseket. Péntek hajnalban viharos széllel, zivatar kíséretében megérkezett a „front”. Hatalmas villámlások kisérték a vihart, de amilyen gyorsan jöt,t olyan gyorsan el is hagyott minket. Nagy lehûlést nem okozott, csak a páratartalom volt nyomasztó. Napközben a hõmérséklet a korábbi napokat idézte, de újra pontyugrásokat figyeltünk meg a horgászhelyünk elõtti vízterületen, ami bizakodásra adott okot. Az utolsó nappal is eseménytelenül telt. Társammal a horgásztúrát elemeztük, nem volt bennünk hiányérzet, fogtunk szép halakat, igaz az elmúlt napok kapástalansága miatt volt némi keserûség, de nem csüggedt a kedvünk. Mikor a nap már kezdett veszíteni erejébõl, megkezdtük a csalik frissítését.

Mire végeztem az utolsó botommal, a bal oldali kapásjelzõm sípolt egyet, de semmi más nem történt, a Bug mozdulatlan volt. Pár másodpercre rá még egy csippanás, kb. 10 perce raktam le a szerelést, biztos egy keszeg, csak nem bír a nagy ólommal. Már éppen indultam volna ellenõrizni a szereléket, amikor újabb csippanás, viszont most már a bot spicce szépen elkezdett nyúlni a víz felé. Na ez nem keszeg, gondoltam. Bot a kézbe, csónakmotor ötödikbe, irány a hal. A sumák kapásnak az lett az eredménye, hogy mire megérkeztem, a halam már a jól ismert nádfal mögött volt. Nem is próbáltam erõltetni a korábbi tapasztalat alapján, megkerültem a nádfalat. De itt egy nehezebb helyzettel találtam magam szembe, a hal elég keményen befûzte magát a nádasba és egy száraz fába. Nem volt más választás, megpróbáltam a víz alatt megkeresni a damil szabad ágát, ami végül is sikerült. Éreztem, hogy a hal még megvan. A bot végénél elharaptam a zsinórt, majd a kezemben lévõ szabad résznél is elvágtam és gyorsan összekötöttem. Amikor végeztem a mûvelettel, szép óvatosan elkezdtem kihátrálni a nádasból, a hal ekkor mutatta meg elõször magát. Egy hatalmas pontyfejet láttam, ekkor megremegett a lábam, „Na csak ez meglegyen”. A kis helyen nem sok féket engedhettem, de így is kifutott a gyorsan megkötött csomó, ami némi aggodalomra adott okot, de szerencsére nem volt probléma. Már kezdte megadni magát ellenfelem, amikor egy korábbi horgász hátrahagyott zsinórjába beleakadt, ami egy száraz faágba volt belecsavarodva. Többszöri próbálkozás után végre sikerült megszákolnom a halat. Ültem a csónakban, néztem a halat és a már sokszor hallott sorok jutottak eszembe „Ha neked van szánva a hal, meg is fogod, történjen bármi” ez most igen helytálló megállapításnak tûnt.

A méréskor a mérleg nyelve 21,30 kg-nál állt meg. A boldogságom leírhatatlan volt. Valahogy felszabadultak bennem az elmúlt idõszak történései. Sokkal többet jelentett nekem ennek a halnak a  megfogása, mint egy újabb trófea a képzeletbeli dicsõségfalon.

Az este további részében még sikerült a 14 és egy 10 kg-os pontyot fognom. A barátomnak is adtak munkát a bajuszosok, neki is volt két kapása. Ennél jobb befejezést nem is kívánhattam volna. A sikerhez szerintem nagyban hozzájárult, hogy nem adtuk fel a többnapos kapástalanság alatt sem a horgászatot. Lendületünk, egy pici gödröt eltekintve, törtetlen volt. Bíztunk a csaliban, és sok segítséget kaptunk csapattársaimtól, amit ezúton is köszönök nekik.

 

Üdvözlettel:
Farsang András & Pontycentrum

Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerõseiddel is.