A verseny elôtti héten lehetôségem volt egy kis tesztelésre, ami megkönnyítette a felkészülést. Tudtam, hogy szinte mindenki tigrismogyoróval készül a versenyre, ezért szerettem volna olyan bojlit találni, amit nem darál a törpeharcsa, viszont a pontyok szeretik. Részben sikerült is, no, persze csak olyat találtam, amit nem annyira gyorsan koptatnak el a kis fekete ördögök.
Eljött a verseny napja. A megnyitó és a sorsolás szakadó esôben zajlott. Sikerült egy általam közepesnek vélt helyet húznunk az elsô etapra. Nagyon örültem, mivel már többször volt alkalmam versenykörülmények között is horgászni ezen a helyen. Nem a legkönnyebb pálya, de tudtam, hogy az eredmény itt csak rajtunk múlik, hogy miként tudunk gazdálkodni az előttünk lévő pontyokkal. Gondolok itt a kapás és szákolás arányaira.
Az elsô etapra kisorsolt helyhez fûzött remények be is jöttek, hiszen minden reggeli és esti mérlegelésre tudtunk értékelhetô, azaz hét kiló feletti halat felmutatni. Szépen mûködött az elôzô héten kidolgozott taktika, és halvesztés nélkül, kilenc kifogott hallal a harmadik helyen zárhattuk az elsô szakaszt. Majd eljött a pillanat, ami miatt már sikerült egy elôzô versenyen lecsúszni a dobogóról. Az újabb helysorsolás, azaz a második etap. Itt nem szerettünk volna mást, mint egy közepes helyet húzni. Sajnos a szerencse most sem állt mellénk. A lehetô legrosszabb helyet húztuk, ahol az elôttünk horgászó csapat összesen egy halat szákolt a három nap alatt. De a verseny ilyen, nagyon sok múlik a szerencsén…
Más választásunk nem lévén próbáltuk pozitívan kezdeni a második etapot. S nagy meglepetésünkre a botok behúzása után két órával sikerült kifognunk egy 13 kilós tövest a töklevelesbôl! Ez nagy löketet adott, jó jelnek véltük. Sajnos a mélyebb víz miatt nekünk is meggyûlt a bajunk a törpeharcsákkal, és mivel nem tigrismogyoróval készültünk, három-négy óránként rá kellett néznünk a bojlikra. Amire mindenképpen büszkék voltunk, hogy a verseny alatt szinte kizárólag pontyokat fogtunk, és nem volt halvesztésünk. Szerintem egy ilyen akadós pályán ez nem rossz eredmény, fôleg versenykörülmények között. Sikerült a nem éppen a legjobb helybôl is a maximumot kihoznunk, és az elôkelô harmadik helyen zártuk az I. Don Carp Baits Kupát.
S most következzen néhány gondolat a taktikánkról és a szerelékekrôl. Etetési taktikának az úgynevezett keresô horgászatot választottuk, mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy itt a pontyok nemigen bandáznak. Ez azt jelentette, hogy 10-20 szem bojlival etettünk, és egy-két kifogott hal után helyet váltottunk.
Mivel nem vagyok híve a bonyolult végszereléknek, így itt is arra törekedtem, hogy minél egyszerűbben állítsam össze az utolsó métereket. Így a legkisebb az esély a hibázásra. Ami versenyen alap dolog! Fôzsinórom Nash D-Cam Mono 0,38 milliméteres, amelyről mindenképpen el kell mondanom, hogy rendkívül jó süllyedő tulajdonsággal rendelkezik, és az extra kopásállóságával mindenképpen kiemelkedik a sima monofil zsinórok közül. E tulajdonságának köszönhetően bátrabban használhatjuk extrém körülmények között (például kagylós terepen) is!
A színezetének köszönhetően teljesen felveszi a környezete színeit, ezáltal beleolvad az aljzatba, és láthatatlanná válik a víz alatt (D-Cam = Diffusion Camo). Élôtétnek szintén ezt a zsinórt használtam az utolsó 15 méteren, csak 0,43 milliméteres méretben. Előkéimet az Armourlink 25 librás zöld zsinórból kötöttem, 20-25 centis hosszban. Horgaim pedig 5-ös méretû Nash Fang Gaperek voltak.
A jól összeállított végszereléknek, az átgondolt taktikának és persze a szerencsének köszönhetôen a verseny alatt nem volt halvesztésünk, így a Nash Hungary csapatát sikerült a dobogó harmadik fokára juttatnunk.
Amit mindenképpen meg kell említenem: minden tiszteletet megérdemelnek a verseny szervezôi, igazán kitettek magukért. Mi mindennel maximálisan meg voltunk elégedve, így szinte biztos, hogy jövôre is ott leszünk!
Csörgô Tamás