Az év elején két szlovák barátom hívta fel erre a csodálatos környezetben elterülő tóra a figyelmemet. Hatalmas, tiszta 600-800 hektáros (vízállástól függően) vízfelület, 4 métertől egészen 27 méterig terjedő mélységek, meredek hegyek a parton - és akár csodaszép halak is foghatóak - hangzott el a srácok szájából a tudnivaló. Persze egy ekkora vízben a betlizés is benne van - jelentették ki, de talán első magyar csapatként érdekes lehet számotokra a víz meghódítása - mondták.
Nemsokára elhatároztam, nekivágunk lesz ami lesz, néhány barátomat összetoborozva késő ősszel szerencsét próbálunk. Ahogy ilyenkor lenni szokott, igyekeztünk a túra kezdetéig a lehető legtöbb használható információt beszerezni, hogy majd valamennyire biztosak legyünk a dolgunkban, de mostanra már tudjuk, hogy azok alapján ami velünk megtörtént, sajnos nem lehet mindenre felkészülni...
Az indulás
November 16-án, vasárnap hajnali kettőkor vágtam neki a több mint 800 km-es útnak Marcell és Szilveszter társaságában, valamint ekkor indultak el Szlovákiából Horsy Zoliék is, szintén hárman. Megbeszéltük, hogy a tóparton találkozik majd a két csapat és ezzel a „Kihívás Hete” nevű túránk a kezdetét vette. Ekkor még egyikünk sem sejtette, hogy a kihívás szó jelentése nem lesz túlzó, sőt...! Az autóba már szombaton bepakoltunk. Mivel az egyik legbiztosabb információnk az volt, hogy a tó sok, nagyon sok csalit igényel, ezért fejenként kb. 50-70 kg bojlit, 25-30 kg pelletet és 20 kg vegyes magmixet vittünk magunkkal.
Lehet, hogy sokan ezen a mennyiségen elcsodálkoznak, de az előttünk már többször szerencsét próbáló külföldi horgászok egyöntetűen állították, hogy a hatalmas tóban szinte folyamatosan vándorolnak a pontyok, hol kisebb, hol nagyobb csapatokban, melyekre rátalálni, illetve az etetés környékén tartani őket megoldás lehet a gazdag etetés. Az utazás viszonylag zökkenőmentesen telt és szűk 10 órányi autózás után délelőtt 11 órára megérkeztünk a térségbe. Már csak pár kilométer volt hátra, egyre - másra tárultak elénk a magas és meredek hegyek, majd az utolsó, útjelző táblákkal alaposan megtűzdelt kereszteződés után hamarosan megpillantottuk a festői tájban elterülő tavat is.
Lehet, hogy sokan ezen a mennyiségen elcsodálkoznak, de az előttünk már többször szerencsét próbáló külföldi horgászok egyöntetűen állították, hogy a hatalmas tóban szinte folyamatosan vándorolnak a pontyok, hol kisebb, hol nagyobb csapatokban, melyekre rátalálni, illetve az etetés környékén tartani őket megoldás lehet a gazdag etetés. Az utazás viszonylag zökkenőmentesen telt és szűk 10 órányi autózás után délelőtt 11 órára megérkeztünk a térségbe. Már csak pár kilométer volt hátra, egyre - másra tárultak elénk a magas és meredek hegyek, majd az utolsó, útjelző táblákkal alaposan megtűzdelt kereszteződés után hamarosan megpillantottuk a festői tájban elterülő tavat is.
A szombati bepakolás pillanatai. Sok csalival készültünk az egy hetes túrára.
Az északi oldalán egy viszonylag keskeny, de annál forgalmasabb főúton haladtunk a halőrházhoz. Az első döbbenet ekkor ért bennünket: a forgalmas út tóhoz közeli sávjának egy részén le volt zárva. Pár pillanat kellett, mire felfogtuk, hogy a tó az elmúlt hetek és napok hatalmas esőzései miatt legalább 50 éve nem látott szintre duzzadt és szó szerint kiöntött, így víz alatt állt az a ház is, ahol a heti jegyet kellett volna megváltanunk. Kezdett bennünk tudatosulni, hogy a kaotikus helyzet miatt akár kútba is eshet a túra.
Lélegzetelállító a látvány...
Mindenesetre a horgászatot felügyelők egyike egy nagy csónakkal elvitte három társamat egy nagy körre, mondván, ha találunk sátorozásra alkalmas helyet, akkor részükről rendben a horgászat. Egy órán belül vissza is tértek, de csak a csalódottság látszott a srácok arcán. Az órák lassacskán teltek és tanácstalanul bámultunk egymás elé. - Lehet, hogy haza kell mennünk….? - tettük fel a kérdést egymásnak egyre sűrűbben, közben Szilveszter, köszönhetően perfekt angol nyelvtudásának igyekezett valami alternatív megoldást találni, ám a 100 km-re lévő másik tavon szintén nem marad egyetlen megközelíthető hely sem. Mindent a víz uralt: 25-30 méterrel volt kijjebb, mint lenni szokott.
A rögtönzött táborhely
A rögtönzött táborhely
A part tele volt a hegyekből lesodort fatörzsekkel, hordalékkal, de még egy megboldogult hegyi kecske is ringatózott előttünk... Kora estére, végső elkeseredésünkben, egy pizzéria játszóterére kérezkedtünk be, ahol szívesen láttak volna bennünk, de hamar megállapítottuk, hogy nem férnek el a botjaink, viszont nem messze találtunk egy területet, egy sáros - vizes domboldal aljában, ahol végül is saját felelősségre letáborozhatott a két csapat egymástól nem túl nagy távolságra.
Vasárnap délutáni bepakolás a rögtönzött táborhelyre
Nekünk még csak elfértek a sátraink de Zoliék már rendkívül szűk helyre szorultak. Előttük közvetlen a megáradt tó, mögöttük egyszerre a meredek, bokrokkal sűrűn benőtt sziklás domboldal határolta a táborállítást. A lehullott eső mennyiségét jelezte, hogy a domboldalból folyamatosan csorgott le a víz megannyi kis éren keresztül, ezáltal teljesen felpuhítva, sártengerré téve a talajt. Megbeszéltük, hogy csak másnap kezdünk horgászni, nekem viszont valami azt súgta, hogy a helykeresést, valamint az első alapozó etetést meg kéne csinálnom.
Ekkor még én magam sem tudtam, hogy mennyire jól döntöttem… Mivel ezen a részen a tó lassan, egyenletesen mélyült, és különösebb töréseket sem találtam, ezért 260 m-re, 300 m-re és 350 m-re tettem le egy-egy bóját. Egyedül a legközelebbi bójámnál volt egy 50-60 cm-es, kb. 2 méter átmérőjű sziklás, anyagos kiemelkedés, aminek a közepéből egy hosszú kötélen függő - a kiránduló hajóknak szánt útjelző - bója állt ki.
Újabb kiadós eső érkezett
Hétfő reggel nagy lendülettel álltunk neki az állványok és botok felszerelésének. A reggeli napos időt a kora délelőtti órákra egyre felhősebb idő váltotta fel, majd hamarosan teljesen elszürkült az ég és megeredt az eső.
Az eső elől elbújva: Marcell és Szilveszter csalizás közben
A különben is sáros és fellazult táborhelyünk sorsa a túra hátralévő részére megpecsételődött. Egy csepp eső is sok lett volna, erre egész nap szüntelenül szakadt…. Előkerültek az esőruhák és a hűvös, nedves időben folyattatta mindenki az előkészületeket, bójázást, etetést.
Egyedül Zolinak nem volt kedve semmihez, őt kissé jobban megviselték az embert próbáló körülmények, valamit az, hogy több mint félévnyi szervezés után pont a lehető legrosszabbkor érkeztünk ide...A borongós időben még hamarabb besötétedett, de a három botom a különböző távokon már beélesítve várta az első olasz pontyot. Nem aludtam túl jól, többször is felébredtem éjszaka, ahogy az esőcseppek hangosan verték a sátor ponyváját. Már éjfél is elmúlt mire végre elállt az eső.
Hajnali háromkor - a vártnál jóval korábban - megszólalt a jelzőm! Folyamatosan egyenletesen húzta a hal a zsinórt, amíg a bothoz nem értem. Az első bő 20 métert még a parton szereztem vissza, de később az erős oldalazás miatt csónakkal folytatódott a fárasztás. A merítés elsőre sikerült és a valamivel 15 kg alatti töves társaságában fülig érő mosollyal csónakáztam ki. Megvan az első ponty - súgtam be Szilveszterék a sátrába.
Hajnali háromkor - a vártnál jóval korábban - megszólalt a jelzőm! Folyamatosan egyenletesen húzta a hal a zsinórt, amíg a bothoz nem értem. Az első bő 20 métert még a parton szereztem vissza, de később az erős oldalazás miatt csónakkal folytatódott a fárasztás. A merítés elsőre sikerült és a valamivel 15 kg alatti töves társaságában fülig érő mosollyal csónakáztam ki. Megvan az első ponty - súgtam be Szilveszterék a sátrába.
A túra hala
Az örömöm felhőtlen! Egy csodás, 24,150 kg-os tőponty, ami minden nehézségért kárpótolt
Gyorsan újracsaliztam, a hajszálra most is 24 mm-es Red Force és a 18 mm-es Squid & S. Herring pop-up bojli került. Beraktam egy 10 kg-os bojli és pellet keveréket a csónakba, és újfent alaposan, de ritkásan körbeetettem a kis kiemelkedés környékét. Ezután az etetés szélén gondosan leraktam a 7 méteres mélységbe a csalit és már motoroztam is ki. Alaposan lehűlt a levegő, talán 2-3 Celsius-fok lehetett, így kellemes érzés volt újra visszabújni a hálózsákba. Hajnal ötkor ismét kapásom volt ugyan azon a boton! Alig akartam elhinni! Gyorsan csizmát húztam, és igyekeztem mihamarabb felvenni a kontaktust. Lomha ellenállást éreztem, bár a 260 méteres távolságból nehéz volt megállapítani, hogy mi is van éppen a horgon. Sietve motoroztam a jobbra erősen oldalazó hal felé, ami azért is volt jó ötlet, mert egy hajóutat jelző bójának a zsinórjára akarta magát rácsavarni. Szerencsémre ezt sikerült elkerülnöm, így a fárasztás tovább folytatódott. A szélcsendes hajnalban nem siettettem a csatát. Élveztem, ahogy kedvenc pálcám karikába hajlik, és ellenfelem komótosan dolgozik.
Gyorsan újracsaliztam, a hajszálra most is 24 mm-es Red Force és a 18 mm-es Squid & S. Herring pop-up bojli került. Beraktam egy 10 kg-os bojli és pellet keveréket a csónakba, és újfent alaposan, de ritkásan körbeetettem a kis kiemelkedés környékét. Ezután az etetés szélén gondosan leraktam a 7 méteres mélységbe a csalit és már motoroztam is ki. Alaposan lehűlt a levegő, talán 2-3 Celsius-fok lehetett, így kellemes érzés volt újra visszabújni a hálózsákba. Hajnal ötkor ismét kapásom volt ugyan azon a boton! Alig akartam elhinni! Gyorsan csizmát húztam, és igyekeztem mihamarabb felvenni a kontaktust. Lomha ellenállást éreztem, bár a 260 méteres távolságból nehéz volt megállapítani, hogy mi is van éppen a horgon. Sietve motoroztam a jobbra erősen oldalazó hal felé, ami azért is volt jó ötlet, mert egy hajóutat jelző bójának a zsinórjára akarta magát rácsavarni. Szerencsémre ezt sikerült elkerülnöm, így a fárasztás tovább folytatódott. A szélcsendes hajnalban nem siettettem a csatát. Élveztem, ahogy kedvenc pálcám karikába hajlik, és ellenfelem komótosan dolgozik.
Lassan az 55-ös előtét egy részét is visszatekertem a dobra. A hal még jó néhányszor megforgatta a csónakot, keményen harcolt. Percek múlva a felszín alatt úgy két méterrel egy hatalmas tövest pillantottam meg a lámpafényben. Néhány kört még lefutott ebben a mélységben, de hamarosan a víztetőre feküdt fáradtan. Amint a merítőbe volt tudtam, hogy ez az a hal, ami mindenért kárpótol majd! A parton már vártak a srácok, és ahogy ilyenkor lenni szokott egyből megkezdődött a saccolás. Lélegzetvisszafojtva bámultuk a letárázott mérleget, aztán pár másodperc múlva boldogan mosolyogtunk egymásra: a kijelzőn 24.150 kg-ot mutatott hatalmassá növelve a boldogságunkat. Mivel még teljesen sötét volt, a halat a mérlegelőbe hagyva eltettük a napközbeni fényképezésig én pedig visszabújtam a hálózsákomba, de már nem jött álom a szememre. Pláne, hogy a korai fáradságot Szilveszter jelzőjének a hangja feledtette velünk. A balos, kb. 400 m-re lévő bójánál jött a kapás: a csónakos fárasztást követően bő negyed óra elteltével egy hibátlan 16,85 kg-os duci tövest mérlegeltünk neki, amiből szinte folyt a bojlink.
Nagyon örültünk, hogy ennyire jól esznek a halak, de az öröm sajnos nem tartott ki végig… Kedd reggel a ködös párás időben, - miközben a kávénkat iszogattuk - vettük észre, hogy az éjszaka esett eső a hegyekben már bizony hó formájában hullott le, ezzel még szebbé és érdekessé téve a tájat. Talán kilenc óra lehetett, mikor egy újabb húzós kapás hangjára figyeltünk fel. – Marcell, a tied – hangzott el a testvéri utasítás Szilvesztertől. Miközben társunk a hal után eredt, kint a parton azon elmélkedtünk, hogy vajon mekkora raj lehet a környéken, és hogy mi okozhatja, hogy ennyire sűrűn vannak nálunk a kapások? Hamarosan egy 16,58 kg-os zömök tőpontyban gyönyörködhettünk. Délelőtt, amikor már kellően jók voltak a fényviszonyok lefotóztuk a hajnalban fogott halainkat, majd óvatosan visszaadtuk őket a hegyek között elterülő vízi világnak.
Szilveszter és a makulátlan, 16,85 kg-os duci tőpontya
Marcell és a kedd reggeli órákban becserkészett 16,58 kg-os zömök tőponty
Napközben olyan igazán novemberi, napos, szélcsendes, de hűvös időben volt részünk, ami végül egész héten kitartott. Mivel a nap a hátunk mögött lévő erdő fái között alacsonyan kúszott végig a horizonton, sem a parton lévő sártengerre, sem a közérzetünkre nem volt igazán jótékony hatással. Csak ha a vízre mentünk, kibújva az árnyékból, akkor érezhettük a kora téli nap kellemes melegét. Zolinak, - látva az éjszakai és reggeli fogásainkat - nagy örömünkre visszajött a horgászkedve és nagy elánnal állt neki ő is a helykeresésnek. Mivel fonott zsinórt használtak társaival a túra alatt, ezért nem volt gond nekik az akár 500-600 méteres behúzás sem, elérve ezzel a már 12-13 méteres mélységeket is.
Az apadás megkezdődik
Még ennek a napnak a végén vettük észre, hogy a víz lassan, és egyenletesen elkezdett visszahúzódni. Először csak az tűnt fel, hogy állványom hátsó lábai kerültek szárazra, majd szemlátomást a partvonalon is érezhető volt az apadás. A lefekvésünk előtt már hangot is adtam aggodalmamnak, tapasztalataim alapján nem igazán szeretik a pontyok az ilyen mértékű vízszintcsökkenést. Persze az optimizmusunk próbálta felülírni a tényeket, de amikor szerda reggel kapás nélkül ébredtünk és a víz egy újabb méterrel beljebb került, bizony kezdett bennünk tudatosulni a kapástalanság valódi oka.
A reggeli napfelkelte csodálatos színben világította meg a havas hegycsúcsokat és az alatta elterülő templomokat, településeket. Ekkor már jól látszódott a közelünkben lévő beton műtárgyon is, hogy milyen rohamosan fogy a víz, hisz már vagy 30-40 cm látszott ki belőle. November lévén a nappali órák gyorsan teltek, így koradélután újabb helykeresésre, majd etetésre indultunk, amihez egy újabb nagy adag bojlira volt szükség - főleg, hogy a tóban élő fehérhalak is kezdték megdézsmálni a beszórt finomságokat, hisz hol egyikünk, hol a másikunk bosszankodott egy - egy termetes keszeg kapása miatt. Ahogy csökkent a víz úgy igyekezett mindenki egy kicsit beljebb és máshova bójázni, beletalálni a nagyméretű etetésekkel egy-egy újabb pontyrajba. A délutáni vízre szállás mellett szólt az is, hogy általában ilyenkor a leginaktívabbak a pontyok, így a lehető legkevésbé zavartuk meg a bóják környékét.
A szerda éjszaka valamint a csütörtök nappal számunkra kapás nélkül telt el, Zoli társai, Tomi és Marian fogott néhány halat a majd 600 m-es messzeségből, amelyek közül egy-egy darab súlya meghaladta a 15 kg-ot is. Szemmel látható volt, hogy az étvágyuk csökken, miközben lassan, de biztosan húzódnak vissza a tó mélyebb pontjai felé. Ezeket mi már nem értünk el, mivel az orsóinkra max. 400-500 méternyi monofil zsinór fért fel. Az egyetlen száraz helyre a hét elején érkező szlovák csapatot meglátogatta Tomi, de mikor visszaérkezett, sok jóról nem tudott beszámolni:
Sokadjára vannak itt a tavon, de eddig még nem volt egyetlen egy kapásuk sem, igaz két hétre jöttek…. Ez volt az a pillanat, amikor felnéztem az égre és hálát adtam az égieknek, hogy vasárnap este kimerülten sem voltam rest helyet keresni és beetetni. Nagyon valószínű, hogy az etetésemhez viszonylag közel eső, kb. 400 m-re lévő megáradt és folyóvá duzzadt patakkal beérkezett zavaros víznek és áradásnak köszönhetően bolyongtak ott a halak a környéken, amikor tó tetőzött.
Sokadjára vannak itt a tavon, de eddig még nem volt egyetlen egy kapásuk sem, igaz két hétre jöttek…. Ez volt az a pillanat, amikor felnéztem az égre és hálát adtam az égieknek, hogy vasárnap este kimerülten sem voltam rest helyet keresni és beetetni. Nagyon valószínű, hogy az etetésemhez viszonylag közel eső, kb. 400 m-re lévő megáradt és folyóvá duzzadt patakkal beérkezett zavaros víznek és áradásnak köszönhetően bolyongtak ott a halak a környéken, amikor tó tetőzött.
Végül 630 méterről…
A naplemente csodálatos színnel világította meg a havas hegycsúcsokat és az alatta elterülő településeket, templomokat. Ezen a délutánon nem bántottuk a csalikat. Mindenki hagyta a már 24 órája bent lévő szerelékét és csak ráetetünk a horgok környékére. Sokszor tapasztaltuk, hogy a már több napja vízben lévő és kiázott bojlinak a legóvatosabb pontyok sem tudnak ellenállni - egy újabb trükk, ami talán majd kapást eredményez. Az estét bográcsozással töltöttük, majd, mint mindig, ezúttal is nagy reményekkel bújtuk be hálózsákjainkba. Éjszaka előbb Marcell, majd hajnalban én fogtam egy valamivel 10 kg feletti sötét pontyot a távoli helyekről.
A több napi kapástalanság után nem túlzok, ha azt mondom módfelett örültünk a két makulátlan halnak. Péntek reggel aztán Zoli is büszkén újságolta, hogy végre számára sem telt el eseménytelenül az éjszaka: Megvannak nekem is az olasz pontyaim! - jelentette ki örömmel! Négy nap után előbb egy bő 12 kg feletti tövest, majd hajnali három körül egy 15,70 kg-os, igazán gyönyörű sötét pikkelyest fogott az 500 méteren túli helyéről. A csali Zoli nagy kedvence, a fagyasztott 24 mm-es Top Force és 18 mm-es Pineapple pop-up „hóember” volt mindkét esetben.
Túránk vészesen közeledett a vége felé, ezért mindenki igyekezett valami újjal túljárni a halak eszén - de kevés sikerrel. Szilveszterrel megpróbáltunk két egymástól távol eső helyen egy-egy pop-uppal csalizott chod-riggel eljutni egy kapásig, de nem jártunk szerencsével. A túrán legjobban a kombi link előke működött, és valójában erre a nagyrészt merev és láthatatlan fluorokarbon zsinórból készített kombinált előkére jött az összes hal. A szombat kora reggel ismét úgy jöttünk ki a sátrunkból, hogy nem volt kapásunk az éjszaka, viszont minden túlzás nélkül festői látványban lehetett részünk. A felkelő nap – igaz, csak néhány percre – pompás tónusokkal öltöztette fel a hajnali tájat. Mint az előző napokban most is az apadásra terelődött a szó, ami megállíthatatlan és folyamatos volt.
Minden nap tűztünk le egy fadarabot, hogy lássuk a csökkenés mértékét és bizony, ekkorra már jócskán visszahúzódott a víz. Persze a megszokott partvonal eléréséig még valószínű, hogy egy hetet kellet apadnia a tónak, hogy aztán majd visszaálljon a régi rend. Vasárnap hajnalban szlovákiai magyar barátunk Tomi, még egy kapást kicsikart a 630(!) méterre behúzott és 14 méteres mélységbe lerakott szerelékével – a messzi távolban kialakított nagy kiterjedésű és sokcsalis etetése meghozta gyümölcsét, egy igazán csodálatos 19,30 kg-os spanyolmintás tükröst, ami azért is volt különleges, mert a tükörpontyból viszonylag kevés él a tóban. Hamarosan összepakoltuk a sáros és vizes holmikat, majd fájó szívvel, de elhagytuk a latyakos tábort, a Kihívás Hete túránk vasárnap délelőtt számunkra véget ért.
Egy nagyon extrém, érdekes, kissé talán túl izgalmas és különleges horgászat élményeivel tértünk haza. Ami talán mindennél fontosabb, hogy nagyon jó hangulatban és egyetértésben telt el a hét mindenki számára és a legrosszabb időszakban is tudtuk egymást biztatni néhány jó szóval!
Minden nap tűztünk le egy fadarabot, hogy lássuk a csökkenés mértékét és bizony, ekkorra már jócskán visszahúzódott a víz. Persze a megszokott partvonal eléréséig még valószínű, hogy egy hetet kellet apadnia a tónak, hogy aztán majd visszaálljon a régi rend. Vasárnap hajnalban szlovákiai magyar barátunk Tomi, még egy kapást kicsikart a 630(!) méterre behúzott és 14 méteres mélységbe lerakott szerelékével – a messzi távolban kialakított nagy kiterjedésű és sokcsalis etetése meghozta gyümölcsét, egy igazán csodálatos 19,30 kg-os spanyolmintás tükröst, ami azért is volt különleges, mert a tükörpontyból viszonylag kevés él a tóban. Hamarosan összepakoltuk a sáros és vizes holmikat, majd fájó szívvel, de elhagytuk a latyakos tábort, a Kihívás Hete túránk vasárnap délelőtt számunkra véget ért.
Egy nagyon extrém, érdekes, kissé talán túl izgalmas és különleges horgászat élményeivel tértünk haza. Ami talán mindennél fontosabb, hogy nagyon jó hangulatban és egyetértésben telt el a hét mindenki számára és a legrosszabb időszakban is tudtuk egymást biztatni néhány jó szóval!
Hogy elsőre sikerült-e meghódítani a nagy tavat? Talán igen, hisz később több, már sokat tapasztalt csapattól is hallottuk, hogy ezzel a pár hallal nagyon eredményesnek mondhatjuk magunkat elsőre, elvégre az ekkora vagy az ennél nagyobb tavakon nem kudarc, hogy egy-egy túrán nem sikerül pontyot fogni, ez teljesen normális. Azoknak a pontyhorgászoknak, aki az ilyen és ehhez hasonló vagy még nehezebb túrákra szánják rá magukat, azoknak bizony számolni kell ezekkel a tényezőkkel, de a kitartás és a türelem, a folyamatos akarni vágyás és egy kis szerencse előbb vagy utóbb, de meghozza a hőn áhított kapitális halat - ahogy ezúttal nekem is.
Ezek az élmények és halak pedig értékben nagyon sok addigi fogást felülírnak! És hogy lesz-e a következő szezonban valahol egy újabb Kihívás Hete? Nagy valószínűséggel igen…. Ígérem, beszámolok róla!
Sági Tamás
S-Carp Product Team
Ezek az élmények és halak pedig értékben nagyon sok addigi fogást felülírnak! És hogy lesz-e a következő szezonban valahol egy újabb Kihívás Hete? Nagy valószínűséggel igen…. Ígérem, beszámolok róla!
Sági Tamás
S-Carp Product Team