Fogtam ugyan néhány termetes compót, de pontykapást egyszerûen nem tudtam kicsikarni…
A Rainbow tavon pontyot ugyan nem, viszont szépséges compókat fogtam
Viszont volt szerencsém testközelbõl látni egy 31,5 kilós tükörpontyot, amelyet egy magyar sporttársunk fogott, és emellett, horgásztársam Gyöngyösi Imre 26 kilós tõpontyában is gyönyörködhettem. A hazaérkezés után már tervezgetni kezdtem a hazai célpontokat, amikor egy rossz emelést követõen, meghúzódott a derekam, és több mint egy hónapos pihenõre kényszerültem. Májusban aztán megkezdtem a pontyvadászatot, de, hogy finoman fogalmazzak, nem jártam túlzott szerencsével az év elsõ felében: hat nap egy kavicsbányán, kapás nélkül, majd sikertelen éjszakák a Ráckevei Duna-ágon. Aztán június közepén visszatértem egykori kedvenc vizemre, a Gyékényesi kavics bányatóra, ahol a második napon végre jó pontyot akasztottam, de a hosszú fárasztás végén, a szákolás elõtti pillanatokban kiakadt a pici, 6-os horog egy 20 körüli tükrös szájából… Ekkor azt mondtam, ez nem az én évem, ennyi kudarc még sosem ért a pontyhorgászatban.
Újra próbálkoztam a Ráckevei Dunán, de eredménytelenül. A Duna-ágon egyébként ez az év nem csak nekem volt sikertelen, barátaim is sorra betliztek az évek óta jól mûködõ helyeiken. Egy idõ után le is mondtam a Duna-ágról, mert siralmas visszajelzéseket kaptam. Jó barátom, például a 2011-es esztendõ elsõ 50 éjszakáján még csak kapásig sem jutott, a nyár közepén ugyan fogott néhány pontyot, de ezek közül csupán egy, vagy két hal haladta meg éppen csak a 10 kilós súlyt, a többi mind 4-6 kilós volt. A Duna-ág egész hosszán ez volt a jellemzõ, a korábbi évek jól mûködõ részei, szinte teljesen haltalanok voltak. Ennek az okát, visszagondolva azzal magyarázom, hogy a 2011-es esztendõ rendkívül csapadékszegényre sikerült, a Duna vízszintje az év nagy részében nagyon alacsonyan mozgott, ebbõl adódóan a Ráckevei Duna-ág vízutánpótlása nagyon gyér volt, emlékszem nem egyszer hetekig állt a víz a kis-Dunán, így az oldott oxigén tartalom jelentõsen lecsökkent, és ez kihatott a pontyok étvágyára is. Egyébként az alsó szakaszon, a júniusi kagylópusztulás is ennek a következményeként ütötte fel a fejét. Bízom benne, hogy az idei esztendõben már újra régi fényében tündököl majd a Kis-Duna…
A sok kudarc után a nyár második felétõl minden visszaállt a régi kerékvágásba… Feledhetetlen pecák, szép pontyok, hatalmas amurok következtek. Egy Budapesthez közeli elhagyatott bányató különleges fogásokkal ajándékozott meg. Három darab 20 kiló feletti amurt, és jónéhány 10 kiló feletti pontyot szákoltam augusztusban, amelyek közül egy 16, és egy 17 kilós tõponty volt a két bandanagy.
Bánya-tavi amurcsata közben
Igaz, hogy gigantikus pontyfogásról nem számolhatok be, de ezek a halak rendkívül értékesek számomra, mert igazán nehéznek mondható vízbõl fogtam. A pontyhorgászat számomra egy óriási kihívás, és amikor egy olyan vízen érek el különleges fogásokat, amelybe sok pontyozónak –és köztük korábban nekem is- beletört már a bicskája, nekem ez az igazi siker… A hatalmas küzdelmek végén a gyõzelem mindig sokkal nagyobb érték!
Az õsz folyamán aztán még fogtam néhány szépséges pontyot, közülük öt darab 15-20 kiló közötti volt.
A manapság divatos és nagypontyokkal intenzíven telepített tavakat egyre kevésbé látogatom, persze ez nem azt jelenti, hogy elítélem ezen vizeket, és az ide látogató horgászokat. Azt vallom, hogy igenis szükség van olyan tavakra, ahol nagy eséllyel foghatóak a kapitális példányok. Csupán, mint mindenki, én is változom, és egyre kevésbé szeretem a sokat látogatott vízpartokat.
Táborhelyem egy elhagyatott vízparton…
Amikor nagy lendülettel belevetettem magam a modern pontyhorgászat világába (1996-97-et írtunk), még nem voltak zsúfolt partok, és nagy tömegek a pontyos vizeken. Ekkor fogott meg az egész modernkori pontyozás hangulata, a vízparti táborozás különleges varázsa, és azt hiszem ez a fajta miliõ az, ami nekem való. Amikor horgászni megyek, a nomád létet kedvelem, próbáltam ugyan, de egybõl rájöttem, hogy nem nekem való a túlzott kényelem. Nem tudnék például lakókocsiból „horgászni”, nekem szükségem van a sátorozás semmivel össze nem hasonlítható életformájával, a természettel, és a vízi élettel való, egybeolvadással… Visszagondolva, mindig csak akkor értem el különleges sikereket, amikor az összes idegszálammal a horgászatra koncentráltam…
CM: Melyik volt a legnagyobb halad 2011-ben, milyen szerelékkel, csalival fogtad és hol?
B.G.: A 2011-es esztendõ legnagyobb pontya egy 18,4 kilós tõponty volt, amelyet szeptember végén egy Budapesthez közeli, horgászok által kevésbé látogatott 150 hektáros kavicsbánya tavon fogtam.
A 2011-es esztendõ legnagyobb pontya, 18,4 kilós volt
Ami a szereléket illeti: Carp ’R’ Us 25 lb-s Fluorokarbon elõkezsinór (remek damil, ez a kedvenc fluorokarbon elõke anyagom), Prologic C2, 4-es számú horog, és egy különleges hajszálelõke rögzítés, amelyet Carp ’R’ Us ovál karikával, és horogszárra való gumiütközõvel oldottam meg. A szerelékem az alábbiakban látható, az elkészítését lépésrõl-lépésre bemutattam a Pontyvilág magazin 2011. decemberi számában. Csalinak egy 20 mm-es Dynamite Baits Spicy Tuna & Sweet Chili bojlit, és egy ugyanilyen ízesítésû 20 mm-es pop-up bojlit használtam hóemberes csalizással.
A fluorokarbon végszerelékem, hóemberes csalizáshoz.
A tavalyi év legnagyobb amurja kereken 23 kilós volt, és ugyancsak egy Pesthez közeli kb. 100 hektáros bányatavon fogtam. A szerelékem Carp ’R’ Us Safety (biztonsági) klipszbõl, Carp ’R’ Us Stiff Link-bõl (merev fluorokarbon elõke), néhány cm fonott zsinórból, és 2-es számú PB Product egyenes szárú Long Shank horogból állt (ennek a horognak rendkívül erõs az anyaga, és a hegye is kiváló, jól tart az amur kemény szájrészében; kár, hogy már nem gyártják!). Csalinak, pedig egy szem fõzött tigrismogyorót, valamint egy szem Enterprise aromában áztatott pop-up tigrismogyoró imitációt használtam, hóemberes csalizással.
A 23 kilós torpedó
CM: Sokat beszéltél, beszélgettünk a pontyok kényszervándorlásáról idén. Mi errõl a véleményed, és létezhet e valóban megfelelõ megoldás erre e helyzetre?
B.G.: Ez egy rendkívül nehéz és összetett kérdés. Hinni akarom, hogy lesz változás ebben az ügyben, de persze a valóság gyakran nem ezt igazolja… Az tény, hogy az utóbbi években nagyszámú kapitális méretû ponty „vándorolt” át természetes vizekbõl, kisebb-nagyobb magántavakba. Ez a jelenség már a 2000-es évek elején megkezdõdött, az elsõ „repülõ” pontyok Gyékényesrõl szálltak fel, és a legtöbb esetben Háromfán landoltak. Persze ekkoriban már a Balatonról is útnak indultak az óriások, amelyek a vendéglõk helyett egyre nagyobb számban a magántavakban végezték. Aztán ez a jelenség hazánkban az elmúlt években egyre nagyobb méreteket öltött, és a mai napig „dolgoznak” is rajta sokan, hogy megmaradjon ez a fajta üzletág…
A természetes körülmények között felnövõ kapitális pontyoknak…
…kizárólag a saját közegükben a helyük
Többször leírtam már, és sokfelé hangoztattam is, hogy be kellene végre látni, hogy ezeknek az áttelepítéseknek nem sok értelme van. A természetes vizekben felnövekedett nagytestû pontyok 1-2 méteres átlagmélységû kisebb tavakban, -ahol ráadásul gyakran szinte több a hal, mint a víz- nem találják meg a számukra kedvezõ életfeltételeket!!! Elõször lefogynak, majd elpusztulnak! Ezt az állításomat rengeteg példa és tény támassza alá. Szeretném, ha végre belátnák a tógazdák, hogy nem érdemes sok-sok pénzt kifizetni a nagytestû halakért, azt az összeget fordítsák inkább élõhely fejlesztésre, haltakarmányozásra, ezáltal a már meglévõ halállományuk növekedni fog, és ne a természetes vizekben felnõtt ritka egyedekbõl próbáljanak profitálni! Szeretném, ha a vadvizek halállományával kapcsolatban mindenki felelõsség teljesen gondolkodna, és viselkedne. Igaz, a felelõsség teljes gondolkodás napjainkban nem csak a horgászatból hiányzik, de ebbe inkább most ne menjünk bele…
A pontyvándorlás témájához szeretnék megemlíteni még egy konkrét példát, ami meglehetõsen elkeserít, és egyben felháborít: létezik kis hazánkban egy bányató a Balaton felvidéken, hogy egészen pontosan behatároljam Balatonedericsen van ez a bizonyos tó. Közelebbi információkat nem tudok róla, mert ide magyar ember nem teheti be a lábát! A tavacska egy osztrák úriemberé, aki szigorúan megtiltja, hogy hazánk fiai az õ taván horgásszanak. Egy kis keresgélés után az interneten mindenki megnézheti, hogy micsoda pontyok, csukák, és harcsák vannak még Magyarországon...
Elkezdtem érdeklõdni, hogy miképpen lehetséges, hogy itt ilyen páratlan méretû pontyok úszkálnak. Megtudtam, hogy ezek a halak már felnõtt korban a közeli Balatonból kerültek ide, és a tavat üzemeltetõk, jó gazda módjára naponta etetik a „jószágokat”, és a jó minõségû (hallisztben gazdag) eledelen az évek alatt még nagyobbra növekedtek a kiváló genetikai adottságú (pici fejû, kerek, pocakos testformájú) Balatoni pontyok. Ezt a példát azért is hoztam fel, hogy megkérdezzem minden pontyhorgásztól, vajon ez lesz a jövõ? Ugye nem?! Bízom benne, hogy évtizedek múlva is lesznek még a természetes vizeinkben óriási pontyok, és a következõ generációnak nem csak a telepített „hizlaldák” maradnak.
De, azért írtam a válaszom legelején, hogy ez egy rendkívül nehéz kérdés, mivel, mint mindannyian tapasztaljuk, az ország gazdasági helyzete nem túl rózsás, sokaknak a mindennapi megélhetés borzalmas teher, és ebben a helyzetben, ha egy kevésbé tehetõs ember zsákmányol egy akkora pontyot, amelyért olyan összeget kaphat kézhez, amely a családjának több havi megélhetést biztosít. Ebben ez esetben vajon ez az ember elgondolkodik, hogy visszaengedje-e azt a halat, vagy pedig zsebre tegye a pénzt, amibõl az elmaradott közüzemi számláit kifizethetné?! Ugye, ha ebbõl a megközelítésbõl nézzük a valóságot, nem is olyan egyszerû az ítélkezés?! Mindezek ellenére bizakodom benne, hogy ebben a kérdésben is lesz változás, és egyre többen látják be, hogy a természetes vizek nagyponty állománya nemzeti kincs, amelyet óvni, védeni kell minden Magyarnak!
Óvjuk-védjük a vadvizek halállományát!
CM: Milyen új tapasztalatokat szereztél az általad preferált nagy bányatavakon, illetve melyik csali, szerelék volt nyerõ ezeken a vizeken?
B.G.: Igen, valóban a nagy magyarországi kavicsbánya tavak a kedvenc vizeim. Ezeken a vizeken a kezdeti helyválasztás és a helykeresés, valamint a horgászat egésze óriási fejtörést jelent, amelynek rengeteg apró részlete van, míg végül összeáll a pontyos képlet. Tíz éve horgászom a nagy bányatavakon, és mindig újabb, és újabb lehetõségeket fedezek fel. Persze az egész pontyhorgászat is a folyamatos tapasztalásról, fejlõdésrõl szól. A tavalyi esztendõ talán a pop-up csalik, és a fluorokarbon zsinórok éveként vésõdik be az emlékeimben. Az elmúlt évben végérvényesen bebizonyosodott számomra, hogy a tiszta vizû bányatavakon az egyik legnagyobb „fegyver” a viszonylag kisméretû (kb. 15mm-es) pop-up-okkal való csalizás.
Már a „régi gyékényesi” idõkben is jónéhány nagytestû pontyot fogtam egyetlen szem pop-up csalival, és bizony sok esetben, a kapástalan idõszakokban is eredményes volt a pop-up. Aztán teltek-múltak az évek, a szerelékek, és az egyéb kiegészítõk rengeteget fejlõdtek, én pedig sokat kísérleteztem velük. Az évek alatt megtapasztaltam, hogy bányatavakon a legeredményesebb pop-up csalizás a Fluorokarbon zsinórból készített úgynevezett Chod-rig. Ez a fajta szerelék az angol pontyhorgászok találmánya, és a szigetország ponty guruinak egyik legkedveltebb csali felkínálási módja. A szerelékhez számomra a Korda Choddy horgok váltak be a legjobban, amelyeknek a hegye egészen rendkívüli, és ami az erõsséget illeti, azt hiszem nem is kell jobb bizonyíték, hogy mennyire kiváló, ezzel a fajta horoggal 6-os méretben a legnagyob kifogott amurom 21 kg volt… A Fluorokarbon elõkék közül pedig a Carp ’R’ Us bizonyult a legkiválóbbnak az évek során. Ez a fajta elõke láthatatlan a vízben, emellett kellõen erõs, rendkívül kopásálló, valamint könnyen köthetõ.
Chod szerelék Fluorokarbon zsinórból -- a bányatavak ásza
A tavalyi évben, a korábbiakhoz hasonlóan ismét bizonyítottak a kavics nehezékek. Amellett, hogy az effajta nehezékek környezetbarátok, megtapasztaltam, hogy a nem túl mély és tiszta vizekben sokkal eredményesebb, vagyis több kapás van a köves szerelékekre. A nyár vége felé már direkt próbálgattam, két botra ólom került, kettõre pedig kavics. Az eredmény 4:0 a köves javára, ez nem lehet véletlen…
A kavics nehezékek amellett, hogy környezetbarátok…
…jól rejtõzködnek a tiszta vízben, és halak számára nem keltenek gyanakvást
CM: Mennyi munka fekszik egy olyan szintû kiállítás megszervezésében, mint a Pontyshow?
B.G.: A magyarországi Pontyshow megszervezése rendkívül nehéz feladat, Kracsál Ferenc barátommal ketten vagyunk a fõszervezõk, mi koordinálunk mindent, és vannak kollégáink, akik csak bizonyos feladatokat végeznek. Viszonylag kis stábbal dolgozunk, és nagyon fontos, hogy a szervezésben, illetve a lebonyolításban résztvevõk közül, majdnem mindenki pontyhorgász, -kivétel a kolléganõk- így valamennyiünk szívügye ez a rendezvény, és úgy gondolom a sikerünk egyik kulcsa, hogy mindannyian hatalmas lelkesedéssel, szeretettel, és teljes odaadással végezzük az összes vele járó munkát.
Egy ilyen szintû rendezvény életre hívása mögött egy teljes év szervezõ munkája van. Rengeteg egyeztetésre van szükség a kiállítókkal, a helyszín illetékeseivel, a fellépõ vendégekkel, a stábunkkal, valamint a weboldal, illetve a hirdetések folyamatos frissítése-koordinálása, az adatok napra készen tálalása is óriási munkát jelent
CM: Mik a tapasztalatok, visszhangok a 2011-es Pontyshow-al kapcsolatban?
B.G.: A visszajelzések alapján a 2011. évi kiállítás volt az elmúlt három év legnagyszerûbb Pontyshow-ja. Úgy gondolom, mind a látogatók, mind pedig a kiállítók részérõl egy sikeres rendezvényt tudhatunk a hátunk mögött. A látogatók létszáma 25%-al emelkedett, rengetegen érkeztek a határainkon túlról. Emellett külön szeretném kiemelni, a nagyszámú gyermekjegyet, amely azt bizonyítja, hogy a jövõ generációja is hatalmas érdeklõdéssel van a modern pontyhorgászat iránt.
CM: Újdonságok, célok, a 2012-es évre?
B.G.: Jelenleg az elsõ könyvem megírásán dolgozom, amelyet a 2012. évi Pontyshow-n szeretnék bemutatni. A könyv egy teljesen átfogó kötet lesz, bevezet mindenkit a pontyhorgászat rejtelmeibe. Saját megfigyeléseimet, tapasztalataimat írom le, sok-sok fotóval, grafikával illusztrálva. Fontos megemlítenem, hogy a könyv szinte teljes egészében a magyarországi vizekrõl, az itteni sajátosságokról szól, csak nagyon keveset kacsingatok külföldi területekre. Egyenlõre többet nem árulok el, de ígérem, a megjelenés elõtt részletesen bemutatom majd a tartalmat.
Addig is kívánok minden jót, és eredményes esztendõt a carpmania.hu látogatóinak, és csapatának egyaránt!
CARPMANIA
fotók: Bujáki Géza
Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerõseiddel is.